Megszokhatatlan a csend, az összeaszott mákkoponyák, és a lakótelep csontcsikorító csendje.   Nekem nincs vőlegényruhám, egy széthordott ország mezítlábas leventéje vagyok.   Néha meg-megsötétedik a szemem: kigombolhatatlan ingeket sejtek a csapkodó…

Megmelegszem kicsit ebben a versben, ha már a szemetekben is tél van, hófúvás és a fölburogatott asztalokon is jégcsap. Jöttök-mentek, siettek, a forgóajtók szűk rekeszében ott esetlenkedik közöttetek a halál, de ti már őt se veszitek észre, mint…