mert nem mindegy, hogy milyen úton jöttél
máshová nem mehetsz
csak ahol életrekelnek újra
a holt diófák, kopár dombok, hegyek
ahol másokért indulhatsz útra
ahol közösség a szerelem
az árvák elfulladó hangját
vak kutak közt nem felejtheted
csak azzal élhetsz, aki utadon járt
aki ugyanúgy összerándul veled
egy elhagyott sóhajtásért
akinek nem vigasz a szerelem
de közös munka a konok csönd ellen
amivel körülkerítik maguk a kisemmizettek
azt a kenyeret ketté törtük
amivel a szegénység megünnepelt
azt a szőlőt együtt ettük
amivel a szükség megkínált
nem lehetsz hűtlen önmagadhoz
a szerelem is rádkiált
azokért élj, akik küldtek
azzal, aki értük él
térítse mindnyájunkra
Mária-kendőjét az ég

én ahhoz vagyok hű, aki a tájhoz
aki felnőttként felnevelt
aki társam lehet a gondban
virrasztásban, nemcsak ünnepen
aki rákérdez gondra, örömre
hogy megosszuk ami közös
aki megtart tisztának, hűnek
ember az emberek között

én csak a te utadon járhatok
megfagyott iszapban, szélben fák között
napraforgók hadirendjében
kiinni a szerelmes folyót
szívünkön át az égre terelni
a gyalogúton mezítláb menni
virágok vére szívünkön áramlik át
veled lehetek csak páros madár