Félre szememből...s s lám szemem enged,

félre szivemből...a szív heve hül,

emlékezetemből félre!...Nem!Ennek

a szónak az emlék szembeszegül.

Messzebbről esik,úgy nyúlik az árnyék,

úgy tárja ki,lengeti méla színét,

így én is,amint már messzire járnék,

rajtad a gyász annál feketébb.

Nincsen időd,s nincs helyed egy sem,

hol veled élt,sírt vagy mulatott,

ott meg ne jelenne előtted a lelkem,

s egy része örökre veled marad ott.

Elmélázol árva szobádban,

érinted a hárfát,-tétova,halk-

s eszedbejut:ime épp ide vártam,

s éppen néki daloltam e dalt.

Vagy sakkozol és alig állsz ki csatára,

már készül a csapda,királyod a tét,

eszdbe jut,igy folyt vélem a játszma,

így állt sereged,míg elérte a vég.

Vagy bálba talán,ha kedved lankad,

ülsz,zene zendül,a tánc heve nő,

s a kályha mögött üres ott az a pamlag-

szívedbe nyilall:ott ült velem ő.

Könyvre hajolsz és elfog a bánat,

a reménytelenül szerető szíveken,

forgatva a könyvet,a bú szele támad,

és szólsz:így esett ez véle s velem.

S hogyha a szerző győzve a vészen,

összekötötte a párt,

elfújva a gyertyát,kérded az éjben,

románcunk miért nem ez útra talált?

S ekkor villan az éjjeli villám,

zúg a kertben a száraz körtefaág,

koppan az ablak,egy bagoly int tán,

s úgy érzed lelkem jelenti magát.

Így nincs órád és nincs helyed egy sem,

hol veled élt,sírt vagy mulatott,

ott meg ne jelenne előtted a lelkem,

s bár messze:ÖRÖKRE veled maradok.

(Adam Mickiewicz)

(Ezt a verset néhány éve még hagyományos levél formában....búcsúzoul kaptam.)