Csupasz csend-darabok
hevernek a papíron,
szólna a vers, de…
A szavak, a betűk elkoptak.
Hiába rajzolt hidat Isten,
hiába a szárnyak, fészkek,
ha bedeszkázott álmaink
közt alszanak az emlékek.
Te vigyázod, én vigyázlak,
némán figyelnek a falak…
Az ólomnehéz éjszaka szélén
tegnapok virradnak. Mintha
harangozna egy messzi
délibáb, pedig csak az ősz
jajong a fákra tekeredve.
Magányos, avarszagú utakat
húz maga után a holnap,
bordáink alatt fáradt
napnyarak sírnak.
Gyenge ágakon ül a holdarcú
remény. Nézlek, ahogy magához
szorít a néma éj. Elkésett
csendeket kapkodunk magunkra,
mezítelenségünk bűn…
Súgja a világ - pedig csak
a lélek van néha kitakarva.
(…)
Halkan szétfoszlik felettünk
a hajnali köd. Lehunyt szemhéjad
mögé fészkeli magát az ősz,
s míg évszakot vált bennünk
a világ, a csend a papíron megáll.
mindhalálig nász…
A pillanat mind, örök, halhatatlan.
Ahogy megszületik a nappal, és...
belehal az éj…
