Jégcsillám-hártyás lábnyomok,

a szironyon mértani lángok,

rezzen fázósan mocorog,

finom hóport szitál az ágbog.

Kökénybokron a hó puha

rózsái kéken tükröződnek,

anyagtalan fény veri a

kék-ezüst-villám-álma földet,

gazdátlan sugárzás sajog

forrástól elszabadulva,

keresi a szilárd magot,

amelyre rákristályosodna.

A tetőkön, a hegyeken

ártatlan glória világít,

a tűz-közepű jég-elem

teremti áttetsző csodáit.

Ó, világ-gyermekkori tél!

Évmilliók alóli fényjel!

Sejtjeidleglelkéig ér

üvegsziporkás gyönyörével.

A kobalt-kék, berlini-kék

égen szálkásvonalu rajz,a

fehér-izzáson szén-sötét,

kristálylapon tű-hegye, karca.

A kopár szerkezet, a váz -

de közein éteri áram,

vakító ívfény-ragyogás

forr mozdulatlan viharával.