ÁLLOMÁS

            G. A. Racsinszkijnek

Büfé: a fénye tompa.
Ül a tisztes, ősz öreg,
Kotlett fölé hajolva;
Vállrojtja leng-rezeg.

Mellette úri dáma,
Korszázsán igazít, -
Kezében cifra táska;
Tréfál, kacérkodik.

De ott - bozótosok közt,
Az úton ő suhan.
Váltók pislognak rá zöld
Szemükkel gonoszan.

Fagy járta át a mellét,
S hová mehetne még: -
A sínpáron hajolj kék
Mozdonyfüstök fölé!

Őt senki sem figyelte.
Élelmet sem talál.
S ím - állomás dereng fel,
A peron fényben áll.

A restiből az útra
Kijönnek, járni még.
Simulj az ablakukra,
Remegj rá ólom-éjt!

Rajuk sötéttel verjed,
Esős vidék, sivár!
Tapadj rá, ismeretlen
Rém, ablakukra már!

Oda - a messzeségbe
Fut a vonat tovább,
Hol szem villant az éjbe,
Csak éj van s pusztaság.

Egyedül áll... A váltó
Már szabadot mutat.
Bokrok szaggatnak szálló
Rubin csillagokat.

S a talpfákra vetette,
Tüzek elé magát,
Csont roppant, meg se rengve
Rohant a mozdony át.

Oda - a messzeségbe,
Fut a vasút tovább,
Hol szem villant az éjbe,
Csak éj van s pusztaság.

S büfé: a fénye tompa,
Ül tisztes, ősz öreg,
Kotlett fölé hajolva,
Vállrojtja leng-rezeg.

S egy örmény, szolgák közt, a
Szivarjáról megint
A hamuját leszórja, -
Nyeli a grenadint.

Rajuk sötéttel verjed,
Esős vidék, sivár!
Tapodj rá, ismeretlen
Rém, ablakukra már!

1908. Szerebrjanij Kologyez

Szimbolista orosz költő ..... lelkiállapotom tükre most e vers.