Most már kiteszlek az üvegen kívülre;
akkor – elvállaltalak volna,
amikor nem volt fogódzó: kurvázva, verekedve,
vakációban a szabadságot kínáló tengeren -
sem a 7-es buszon a blahára menet:
csak lebegtél, mint
egy
elérhető fogantyú a
mellényúlt elhasalónak. A lényeg
voltam vagy vázlat,
azt sose tudtam miért és mikor
és minek, és kit ismertél föl bennem?
(apálykor utána kell engedni a
köteleket, vagy eltépi az erő)

Írás lett. Nem fej. Szerencse – nekem sosem.

A végállomáson körbevitt a busz. Olyan
diadalos volt, vonulós. A tömeg számozott táblák
alatt várakozott, jegyekkel, tombolával úgy láttam,
különös várakozás volt, némelyik mutogatott,
éljenzés volt:
vonultam
egyedül
a buszon, a sofőröm tudta a dolgát...
Aztán a 7-es számhoz értünk, beálltunk a
menetrend diktátumába és lezavart
a buszról, mert wc-re kellett menni a sofőrnek.
(morgott, hogy várakozó szerelvény)

Hova esik most - ha távol van az árnyékom,
s te azon is kívül vagy. Csak azt nem tudom
mennyire kint és akkor mi van itt belül.

Waterant - poet.hu