nagy szerelem volt
nyár derekán, mint a
gombok, feszültek
érzéseink.

sötét este harcoltam
halállal és küzdöttem
életért, és mellettem
feküdve csókoltál
belém lelket.

ajkunk összesírt minden
pillanatban...

nem lehet...
maradt a nem lehet,
és emlékünk őrzi a fal,
a nem tudomra válaszul...
igen.

kezünk összenőtt az éj
sötétjén,
arcod éreztem minden
porcikámban.
valóságos józan emlékeim
gördülnek szemem alá
és megőrülve potyognak le
könnyeim...

közbe sír a múlt,
és vállat von a jövő...
és nem lehet a jelen.

( poet.hu / kisbence )