Azt hiszed. Igen,
azt gondolod,
olvasol bennem te is.
Azt mosolygom, tudod,
azt nevetem csak,
(kacagom) ne hidd,
hogy egyszer is,
bármikor ügyeltem
ő vagy te mit szapul
kénye-kedve szerint.
Nem arra neveltek,
hogy elnyíló szátokba
nézve piruljak.
(csukd már be legalább)

Ha meg sem felelek,
a rostán kihullva
piszokba bele oda,
(Oda se neki!)
másik száz nyitott szájat lelek.

Hiszed, igen, gondolod?
Olvasd akkor ki!
Ki innen, ki belőlem végre
vidd is el messzire,
csukd már be a szád,
vidd el, és nézd meg,
nevethetsz,
de nézd meg legalább!

/ a tanítványi láncolat  irodalmi klub /