Ez is egy bekezdés, mint a többi,
a sarkkör után visszatér, haza,
világot látva s meg sem köszönni
az utak nyújtotta élményt. (Semmi
nem birtokolható), kinek írták,
mindegy, - tájékozódni sem tudok,
rám fáradt gondjaimmal alkuszok:
még az angyalok sem vesznek körbe...

 

 
Naponta démonokkal küszködök,
csak húznak tovább, s nőnek a ködök
körülöttem.
                 Kanyargós a helyzet,
ez mindmáig tény, látni nehezebb,
egyre nehezebb... Miért nem jelzed?
Sötétedik a falakon kívül,
benn már rég a szürkeségünk ásít,
a kopott lámpa nem úgy világít...
Kopik a szín, és vele az illat,
széthullnak a testetlen foszlányok.
(Valahol talán még mintha pirkad),
 
s valahol őrzik elgurult álmainkat...

 

 

( poet.hu - pera76 )