Elcsendesült gondolataid
Legalább az álmok ujjait
Ne szorítsd ökölbe...
Miért akarsz a hideg betonon
Elszánt tömegben vonulni?
Miért nem mersz hunyt szemmel
Ringatózni a Vágy-öbölben?
Félsz. Tudom.
Mondanod sem kell.
Látom a csonkának vélt,
Vérző, félig-eltemetett lelket...
Mintha ólommal béleltek volna
Úgy vánszorogsz át
Az egyforma napok
Kőzuhatagai között
De vár Rád egy kavargó perc
És repülsz, a Felhő magas, de Tiéd
Minden álom megtart, ha hiszel
Itt egy álom, vedd el; ne félj!