Elnőttem, 
a fülem mellett engedtem el gyermekkoromat, 
majd a megpördült időt figyelve 
csuktam be magam mögött az ajtót, 
s hangtalan engedtem fel kilincsét. 

Fordult a kulcs a csendben, 
vékonyka füst a vágy, 
mint tekergő kígyó 
kanyarog a fellegekben. 
Törött törzsű fatörzsnek támasztva hátam 
nőtt ki a földből a lény. 
Kezeit vállamra téve 
nézte az egeket, 
s megmutatta elmúlásomat. 

- Az enyém vagy! - nyílott meg kövér szája. 
- Nem szabadulsz tőlem soha többé! 

Félig a földön fekve 
ültem a kócos fűben 
és nem próbáltam felállni... 
Még most is, 
még most se. 
Itt ülök, 
kezem a vállamon, 
nem mozdulok, maradok, 
csak álmomban változom... 

...mint télen, 
A szarvas-kerti fák.