a fának dőlve támasztom
csendem
nem moccan az idő sem
velem együtt érzi
a füstillatú ősz
jöttét
csend van
senki sem figyel
ki nem mondott fohászok
reszkető szenvedély
széttérdepelt
remények körülöttem
fának dőlt testemben
magam maradtam
csend van
nem hallod hogy
érted imádkozom
nem érzed hogy
sebeid hűs tenyeremmel
simogatom
szeretem lehuny szemed alatt
hordott magamat....
itt lent
mélyen
lelkem csendjében
megőrizlek Kedvesem...
poet.hu / malna