a fának dőlve támasztom
csendem

nem moccan az idő sem
velem együtt érzi
a füstillatú ősz
jöttét

csend van
senki sem figyel

ki nem mondott fohászok
reszkető szenvedély
széttérdepelt
remények körülöttem

fának dőlt testemben
magam maradtam

csend van

nem hallod hogy
érted imádkozom
nem érzed hogy
sebeid hűs tenyeremmel
simogatom

szeretem lehuny szemed alatt
hordott magamat....

itt lent
mélyen
lelkem csendjében
megőrizlek Kedvesem...

poet.hu / malna