Rámborul az éji csend
Az égbolt sincsen távol
Eltörpül a földi lét
Búcsúzom már a Mától.
 
 A Holnap sohasem jön el
Állok az élet peremén
Régen sokan voltak itt
Most nincs itt senki, csak én.
 
Hallom a szívdobogásom
Dallamot szór, szép zenét
Ütemére fenn a térben
Szétosztódom, szerteszét.
 

Érzem a mindenségben

Minden képben én vagyok
Sötétségek és fények
És a kicsik és nagyok.
 
Lassan ereszkedik a tér
A végén tudom, Földre dob
Ki tudja majd hány darabban
Várhatom még a Holnapot.

/ poet.hu /