Mert nem bennünk születnek a versek
végtelen lüktetésként áradnak a térben
mint tengereink hullámai
a szélvihar
és a napsugár

Öröktől fogva léteznek a versek
ott zúgnak a bükkök ezüst oszlopai közt
üzennek a csillagok vibrálásában
s felizzik fényük
ha a tudat antennáin
végre megtapadnak

poet.hu / Somogyianziksz

 
 

A bejegyzés trackback címe:

https://egykisolvasnivalo.blog.hu/api/trackback/id/tr191570399

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása