Egy oázis illatozik a teraszon
szemben a vár kapuja ásít -
tárva-nyitva, rajta héjaszem,
kikötőbe ért egy vízibusz,
alatta álmok folynak el...
s mindezt most megint
neked mondom el;
könnyű a tested, felemel,

úton vagy már régóta,
lámpás kezedben -
Istentől örökölted
természeted, vagy nekem,
adtad a látást szememnek:
szép illúziót, a lényeged
sosem veszhet el, a menny,
melyet teremtettél:
elhozta az örök tavaszt -

nekem fogan millió gyökér
és erezet, szélfogó nyár,
őszben a veleje, suhannak
a fákon a levelek, hullámok
rabjai hajók - elúszott már,
és a part maradt, üresen...
várja lépteid neszét, ha
maradhatsz, maradj mindörökké.

2014. június 26.

poet.hu