Álmos nem vagyok, mert már álmodok,
Shakespeare kertjében élet-rab vagyok.
Tündér-királyok, bohóc-farkasok,
Baljós kacajok, gyilkos pénz-sasok.
Hamlet kezében beszédes monológ,
Koponyám kapkodom, köd gomolyog.
Átkod szórd, király! Ott a várfokán,
Éteri tested vesztett koronát.
Mondd el titkod, mitől tűnt el erőd?!
Kakasszóra mért lépsz napod előtt?
Zúgod, nem várt és igaztalanul
Ölték meg a tested, ököl beszorul…
Tisztulni se tudtál, háborúk és halál
Vermét hányszor ástad, s ravatalát
Ácsoltad a gúnynak, mentél tovább.
Láng-üszkökön léptél, védtél határt.
Most itt állsz némán, fájdalmad eged,
Vársz, fiad meghallja üzeneted?
Bosszúra bosszú jár, dárdára kard,
A halott nem nyugszik, szelleme a kar.
Vérfolyók, zendülnek harang-hadak,
Bús király, mért hallom sikolyodat?
Shakespeare, Uram, kacagsz? Roppant korok
Csontján égő tűz, Dánia zokog.
/ poet.hu - farao /
