Gondolok valakit,
Akivel összefügg az életem. 
Lehet: nem ismerem,
Lehet, nem fogom ismerni soha. 
Lehet, hogy egy más csillagon lakik. 
És mégis összefügg az életünk 
Rejtelmes, örök rendelés szerint.

Nekem kárhozni kell, 
Romolnom napról-napra, -
Hogy napról-napra üdvözüljön ő

Nekem vétkezni kell,
S a vétkem súlya alatt roskadoznom, -
Hogy ő állhasson a szentség fokán.

Nekem szenvedni kell,
Őrlődnöm gyötrő nyughatatlanságban, -
Hogy Isten békéje vele legyen.

Nekem nehéz követ kell hordanom
A szívem helyén, - hogy könnyű legyen 
Az ő szíve és szárnyas és szabad.

Nekem a tétlenségnek mocsarában 
Kell vergődnöm, - hogy ő oltárt emeljen 
A munkának s titáni templomot.

A föld nehéz és kesernyés szaga 
Kell hogy körüllebegjen engemet, -
Ő csak úgy érzi rózsák illatát.

A mindenség roppant lépcsőzetén 
Egy lépcsőfokot le kell szállanom, -
Hogy ő hághasson egy lépcsőfokot.

Mikor ő a világ-zenitre ér,
S én a nadiron szétmorzsolva fekszem: 
Akkor telik be kettőnk végzete.

Kolozsvár, 1928 február 16