Defibrillál a reggel,
az arc kialvatlan táj, -csendkikötő-
és tízemeletes nélküledek ülnek rajta
meg ikertornyok és állóórák
-festek egy konzum-mosolyt-
időzített bombák ketyegnek
a tükörben szürreális íriszek
húznak homorú vonalakat és torzókat cipelnek
a megmúltasodott fényévek
-csak álom, hogy vagyok neked-
és hánysz belém (a konzum-mosolyok mellé)
egy eldobható szívet
időzített bombák ketyegnek
és én csak nézlek, és elhiszem
hogy ott nem mi voltunk
az ikertornyok és állóórák
közötti lőtávolság
amikor
a gyorsvonat
lekésett
minket.
( poet.hu )
