Az emlékek,rövid testünk igencsak

hosszú árnyékai,

ez a halál uszálya,

mit élve hordozunk,

siralmas és el-nem -múló emlékek

íme feltünnek máris:

bánatosak és némák,

kísértetek,gyászos szélben susognak.

Te sem vagy számomra,emlék,

átsuhantál életemen.

Mostmár elmondhatom

hogy hozzám tartozol,

és hogy valami megesett közöttünk...

már visszavonhatatlanul.

Mindennek vége lett,de gyorsan!

Zúdulva és könnyeden

elért az idő minket.

Illanó percből szőtt mesét,

rejtett szomorút.

Tudhattuk volna,hogy a szerelem

eléget....s elröpíti az időt.

(Vincenzo Cardarelli)