Mint hosszasan nyúló rabsoron a láncok,

csörögnek, csattognak, csengnek, csingnek,

egymással csinálnak csuda-csoda táncot

félrecsuklott fejemben a rímek.

Ha eltitkolom őket folyton és folyton,

tébolyulttá töri agyam a kín,

hogy mi nekem zenél, azt magamba fojtom

s csak csüng a szó lelkem végtagjain,

míg tollamra kiszáradt, néma vicsor hull.

Ha csak tátogva nyúzom a csendet,

félek, minden éles gondolat kicsorbul,

mi manapság még tőlem is telhet...

/poet.hu /