Együtt buktunk át a semmi küszöbén,
én térdre te rám estél
és ezen az estén egymás testén
annyiszor fordultunk át
mit megszámolt eszed, de a szád
kimondani nem bírta már
mert lángokban állt
a csókoktól melyet angyalok ástak szívemből ki,
mi
mégis démonokat hívtunk,
és bíztunk, hogy ők a tűzzel és a vérrel
ajkaink és csókjaink
addig perzselik míg, feladja az idő
mi elrejti a végtelent
előlünk édesem
ma éjjel két kezem erős satu
fogja lelkedet
testem kapu, határ
itt hagyunk titeket hamu, halál
az idő most olvadó jég
meleg tenyeredben
szíved tüzétől, most a világ fájdalma
múlik el
ahogy kezedből elfolyik a semmibe
és mondod:
soha senkibe…

/ AMF /