Az arctalanná vedlett városban
elmosódtak a mozdulatok,
s az összefutott remegő fények
szorosan belémölelték az alakod.

A búcsú kopogott egyre hangosabban
sietőssé vált lépteink alatt,
amikor az utolsó metróba beszálltunk,
mellénk ült a száguldó pillanat.

Ostrom alá vette a végtelent
a szemedből kiszakadt sugár
szemembe élesfényesen csapódott...

íriszemen még most is táncot jár,
s esténként két néma árnyék a peronon
összeforrva az utolsó metróra vár.

/  A Tanítványi Láncolat  Irodalmi Klubb /