Régebben úgy volt, én lufikra írom,
Te cserébe a hátamra kaparod,
De más ez a betű, és visszasírom.
Nézem az ágy mellé rúgott takarót.
és
Füzetek alján keresem az okát,
Kotyogó reggel, éjjel bor a díszlet.
A lépcsők is már remegnek, rozogák,
Mégis mindenhova magammal viszlek.
de
Meguntam kicsit, örömet alig ad,
Az út Velencébe csak egy tollvonás.
Nyűgös sóhajom nyeli le a hidat,
hát
Ennyi maradtam: daltalan gondolás.
Leírt szerelem, most kezemben égsz el,
Vagy megélem, mondom, és nem elégszer...

/ poet.hu /