Éjjeleim testeddel birkóznak álmomban
izzadt ébredés, hajnali lepedőmosás,
nappalaim kiábrándult szavaidon lovagolnak,
fogam húsán véresre vált a zománc.
Szépséged bennem csúnyul hétköznapira,
mikor bizonyság után csákányozol szemeimben,
hogy a bizalom mit ígértem,
km faló autózások után is megmarad.
Ím itt vagyok,
vegyél fel hétköznapjaid közé,
mint naptári piros betűst,
havi rendszerességgel a 65-ösön jövök,
míg el nem kaszál egy batár,
rendőri helyszínelő hajol vérző fejem fölé,
rohammentős hangja némul el
leszakadt fülem tövén.

Virágot homlokomra ne ültess.
Karót azt üthetsz
földből kiálló karomra,
figyelmeztetvén az arra járót
egy elporladt emlék
rosszul elhantolt maradványaira.

/  SPL   ( leopold ) - AMF /