Családi mesélők emlegetik,
hogy első éves iskolásan 
csak a nekem tetsző ruhában
voltam hajlandó elindulni.
Összepacáztam az utált fehér blúzt:
Ac/dc és punk bandák nevei 
harsogtak rajta – viszonylag hamar
kinőttem. Kézimeccsek után 
takargattam kék-zöld foltjaim. Aztán
a színház érdekelt. Főszereplők 
a fénytócsában. Sok-sok film 
kellett, mire összepacáztad a szívem.

Egy időszakban naponta vettek
belőlem vért. Ültem a székben,
és a kémcső kicsúszott a labornő
kezéből. Befröcskölte véremmel a 
divatos ruhám, a fehér köpenyét,
a padlót, a falat. Ezt csak azért 
mondom, hogy nem hagytál olyan
nagy foltot rajtam azzal, hogy 
elmentél. Illetve megszoktam.
Drágám, az idő pacás! Paca a
jelenem, paca a múltomon.
Mégis, én tisztán szerettelek.