Haza indulok,
tört alakomon
szakadt zászlók,
legyőzötten csüng
a nap,
elnyomott gondolatok
keresnek kiutat,
az utca néz
"légy fegyelmezett".
Uram vagyok,
szikla,
hadsereg,
felszegett állal,
határozottan
lépkedek,
nem hagyom,
hogy bárki
szétszaggasson;
menetelés közben
elég a lélegzet,
nem hallja
senki,
ha szólnék,
vékonyulna,
a hangom,
pantomim
szűkölök.
Ilyenkor
kontúrosabbak
az emberek,
élesre rajzolt, harsány mesefigurák,
kívül megyek,
idebent osonok,
meg ne lássák
a szökött viaszalakot,
akire ma senki nem adott ruhát.
Hatványozódnak a színek,
mind hasít,
- mi létezünk.
mutasd csak
homályos,
koszosgyerek-álmod!
Néha egészen
magamra szűkülök,
"csitt kicsi, tente",
nem, te,
nem te...
elmúlunk
hamar.
Bolygóra szögez
a fegyelem,
haza indulok.